- Vasvári Viktória
A nagy nap előtti utolsó tennivalók
Updated: Feb 22
Egy köztes cikk következik kedves leendő anyukák, mégpedig a szülőszobai/kórházi csomag összekészítése. A 37. hét körül már javaslom a legfontosabbak bepakolását, leletek átnézését és rendezését. Két fő csoportra kell bontsuk a kórházi pakkot, először is kezdjük azzal, amit leghamarabb fogtok felhasználni: a szülőszoba-csomag.
Fontos, hogy két külön táskába pakoljatok, megkönnyíti a dolgotokat, hogy nem kell a nagy bőröndöt nyitogatni, hanem egyből tudjátok, mi hol van, így nyugodtabb a készülődés. Mit is pakoljunk össze a legnehezebb órákra? Abban az esetben ha nem elektív - azaz tervezett - császármetszés lesz, a következőket kell, hogy tartalmazza a táskátok. Nézzük a legfontosabb, nélkülözhetetlen dolgokat:
Két hálóing: egy a szülés alatt, illetve egy a szülés utánra, mindkettő esetében javasolt az elölgombolós fajta, hiszen miután megszületett a baba - és minden rendben van - mellre helyezik. Ez a sokat emlegetett arany óra, itt összebújhattok, ismerkedhettek és próbálkozhat az első szopizással. A hálóingen túl vigyetek magatokkal: papucsot, zoknit, kényelmes melltartót, tisztálkodási szereket, tusfürdőt, dezodort, frissítésnek nedves törlőkendőt, egy- két üveg szénsavmentes ásványvizet, kis dobozos rostos üdítőt, a kedvenc csokitokat, szőlőcukrot, mentolos cukorkát. A legutóbbi furcsa lehet, de higgyétek el, ha esetleg a vajúdás alatt rosszul lennétek és bekövetkezne a nem kívánt, de sokszor előforduló hányás, utána nagyon jól tud esni egy kis frissítés.
Szülés utánra: fehérnemű, betét (ez ne tisztasági legyen, sokszor futottam már bele, hogy egy tisztasági betéttel próbáljuk meg szülés után a lehetetlent) a legjobb a Tena "pelenka", legalább is az első napokban.
Amennyiben apás szülést terveztek neki papucs, illetve az adott kórház protokolljában előírt apás szülőszett. Ez legtöbb esetben a szülőszoba folyosóján automatából megvásárolható, ezért készüljetek kisebb címletű pénzekkel, hogy biztosan elfogadja a gép. A babának a szülőszobán ritkán szoktak még ruhát, pelenkát kérni, de ez is helyi szokás szerint változhat, így érdemes az adott kórházban utánajárni. Vigyetek mobilt hogy szükség esetén bárkit elérjetek, valamint minden pillanatot meg tudjatok örökíteni, amit szeretnétek.
Egyéb kényelmi dolgok: Vihettek zenét, mivel a legtöbb kórházban van kialakított lehetőség arra, hogy vajúdás alatt halkan a kedvenc zenéteket hallgassátok. Emellett illóolajok, gyertyák, masszázsolajok is megengedettek egye helyeken, de ezeket előtte egyeztessétek a szülőszobával. Apukának kis harapnivalót tegyetek be, ez sokszor kimarad, pedig egy éjszaki szülés során nincs lehetősége apának egy-két falatot bekapni, ami természetesen elengedhetetlen, hogy 100%-os teljesítményt nyújtson a párja segítésében :) Amit én hasznosnak találtam az egy melegítő párna vagy palack, ugyanis egy kis lazító, görcsoldó meleg nagyon jól tud esni a deréknak a hosszú vajúdás során.
Megoszlanak a vélemények, hogy vajúdás alatt lehet-e enni vagy sem, ezt szülésznője, orvosa válogatja. Amennyiben nincs hányingere az anyukának a vajúdás elején pár könnyű falat véleményem szerint megengedhető, mivel energia nélkül a test is nehezebben mozgósítja a szükséges tartalékokat.
Tervezett császármetszés esetén a szülőszobai csomag jóval csekélyebb. Kórháza válogatja, hogy előző este, vagy csak a műtét reggelén kell befeküdnöd a kórházba. Ott az osztályos kollégák el fogják mondani mire van szükséged a műtét előtt. Ami fontos, hogy a császármetszés utánra miket készíts elő magadnak. Szívószál, vagy sportkupakos mentes ásványvíz, hiszen a spinális érzéstelenítés utána fejfájás elkerülése végett a fejedet nem javasolt 2 órán keresztül függőlegesen emelni .
Kórházi csomag: Itt nem tennék különbséget hüvelyi szülés, és császármetszés között, hiszen mindkét esetben ugyanazon dolgokra lesz szükségetek. Ha minden rendben van mindkettőtökkel 3-4 napot fogtok a kórházban tölteni, így erre kell felkészülnötök. Kb. mintha szállodába mennétek, ahova minden fontos dolgot vinnetek kell magatokkal. :)
Naponta friss, tiszta hálóing, napi többszöri fehérnemű, illetve amit ki szoktak hagyni a felsorolásból, de én fontosnak tartok, hogy otthon sem hálóingben vagyunk egész nap, így szerintem itt is fontos, hogy reggeli mosakodás után egy tiszta, de "otthoni" ruhába öltözzünk át, így ennek megfelelően 3-4 póló, kényelmes nadrág/leggings.
Tisztálkodási szerek, kézmosó szappan, sampon, balzsam, krémek, smink felszerelés, hajszárító, szülés utáni betét, zsebkendő, WC-papír, fertőtlenítő kendő stb. Továbbá: evőeszköz, pohár, bögre, tányér és szalvéta, amelyek a frissen nagymamává avanzsálódott édesanya által főzött finom otthoni falatok elfogyasztásához szükségesek lesznek.
Javaslom, hogy készüljetek szoptatós teával is, amit már a legelejétől tudtok fogyasztani. Több tartós élelmiszer, ital nem szükséges, hiszen a rokonokat majd alig tudjátok magatokról "levakarni", úgyis mindenki hoz valami finomságot. Kényelmi felszerelés, de nekem növelte a komfortérzetemet a gyermekágyon az ágytakaró. Sokkal otthonosabbnak éreztem a szobát, hogy reggeli után beágyaztam, leterítettem és utána akár azon is tudott ülni, egy-egy rokon. Mindemellett vigyetek esetleg szoptatós-párnát és a saját magatok szórakoztatására alkalmas olvasnivalót.
Hajlamos az ember kicsit túlbiztosítani magát, és képes a fél háztartást bepakolni, de lényeg, hogy a kórházi csomagban a legfontosabbak legyenek benne, ha kimarad valami, semmi pánik apa a következő látogatásnál be tudja nektek hozni. Ha ezt a listát követitek, semmi fontos nem fog kimaradni a csomagotokból.
Élményekkel teli pakolást, készülődést kívánok nektek! :)
A bejegyzés tartalma nem helyettesíti a szakorvossal történő konzultációt.
Utoljára frissítve: 2023. február 22.; Vasvári Viktória