top of page
Search
  • Vasvári Viktória

Pár gondolat a szakmámról

Updated: Feb 22

Már nagyon sok témát érintettünk a blogok során a pozitív teszttől eljutottunk a szülés utáni napokig, de úgy gondolom,hogy fontos információ még "elhallgatásra" került, ez pedig a szülésznő személye. Kicsi történelem óra következik, csak a közéspiskolás évek nosztalgikus élménye végett. :) Régen, -de sok régivágású orvos a mai napig - a szülésznőket bábának hívták, hívják. A bába egy szláv szóból ered, jelentése vénasszony, nagyanya, boszorkány.

Nem valami pozitív jelentésú szavak, azt meg kell állapítani.:) Összetett volt a feladatuk a nőgyógyászati problémáktól, a szülésen át, a szoptatásig, gyermekbetegségeken át igen sokmindennel foglalkoztak. Első említés 1111-ben Könyves Kálmán király oklevelében található. Évek során rohamos fejlődésnek indult a képzés, már nemcsak egymástól sajátították el a szakma alapjait, hanem iskolákban kellett megtanulniuk a szülészet csinját-binját.1950-es évekre egyre terjedt a kórházi, szülőotthoni ellátás, így a bábaság szülésznői mesterséggé alakult át.

Ma már a szülésznő kifejezés szinte mindenki számára ismert. Kórházban, szülőotthonokban, valamint otthonszüléseknél segítenek a kismamáknak. Találkozhattok velük, velünk a gyermekágyas osztályokon, nőgyógyászaton, szakrendelőkben és természetesen a szülőszobán. Mik is a szülésznő szülőszobai feladatai?

A szülés megindulásának esetét vegyük alapul. Amikor egy kismama becsenget a szülőszoba ajtaján, ő fogja kinyitni elsőként az ajtót, már az ajtóban pár kérdést gyorsan nektek is szegezve, hogy másodpercek alatt tájékozodjon. Beinvitálva téged készít egy felvételi CTG ( magzati szívhangvizsgálatot), méhszájvizsgálatot ( van kórház, ahol ezt az orvos végzi), felveszi az adataidat, kitölti a kórlapot. Méhszáj státusza szerint megkezdi az előkészítést a szülésre (amennyiben beleegyezel) a beöntést, borotválást valamint infúziót köt be és a szükséges gyógyszereket beadja. Folymatosan figyeli a CTG monitort, amiből kiválóan megfigyelhető a magzat jelenlegi állapota. A szülésznőtöknek kell szólni minden szülőszobán történő eseményről, például ha mosdóba szeretnél menni, ha pozíciót szeretnél váltani, ha bármi érzésed, kérdésed van, készséggel fog neked válaszolni. A szülésznő van veled a szülés teljes ideje alatt, figyeli a babát és téged is az egész vajúdás alatt. Amikor elérkezik az idő és a szülés a kitolási szakhoz ér, értesíti az orvost, a csecsemős nővért illetve ha szükséges a neonatológust ( újszülöttorvost) . A szülés teljes időtartama alatt segíteni, kísérni fog, mondani fogja, hogy mikor, mit, hogyan csinálj. Jelezni fogja, ha valamiben változtass, például a nyomások erőssége, levegővétel. Miután megszületett a babád, segíti a baba ellátását, illetve amennyiben szükség volt gátmetszésre vagy történt gátsérülés annak ellátásában az orvosnak asszisztál. Miután már minden nehézségen túlvagy segíti a baba mellre helyezését, illetve a te ellátosodban is részt vesz.  Két óra szülőszobai megfigyelés után segíteni fog a mobilizálásban és a gyermekágyas osztályra kísér megfelelő tanácsokkal ellátva. Itt az osztályon is szülésznőkkel találkoztok, így bármi kérdés van csak bátran ők is szívesen válaszolnak majd.


Merjetek kérdezni a szülésznőktől, hivatásukról, szerepükről. Az oldalamon olvasshattok már nálam szült kismamák véleményeit is, mely kis betekintést enged az anyukák oldaláról, megélt élményeikről.


A bejegyzés tartalma nem helyettesíti a szakorvossal történő konzultációt.

Utoljára frissítve: 2023. február 22.; Vasvári Viktória

70 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page